Sajtó hírek |
|
|
Paul-Pietsch Díjat kapott a Peugeot 3008 HYbrid4
A 2011-ben számos európai díjat nyert Peugeot 3008 HYbrid4 most újabb elismerést aratott Németországban. Kereskedelmi bevezetése előtt néhány héttel a világ első sorozatgyártású full dízel hibrid autója kapta meg a német Motor Presse csoport Paul-Pietsch Díját.
A Paul-Pietsch díjat 1989 óta ítélik oda a német auto motor und sport magazin által alapított és évente megrendezett, rendkívül rangos Besten Autos díjátadó ceremónián. Paul-Pietsch neves autóversenyző és a Motor Presse csoport egyik alapító tagja.
A díjjal minden évben egy olyan műszaki újítást vagy járművet tüntetnek ki, amely meghatározó módon járul hozzá az automobilitás fejlődéséhez, különösen azok környezeti lábnyomának csökkentéséhez. Az auto motor und sport szerkesztőiből, más autós médiumok neves újságíróiból, valamint egy szakértő testületből álló zsűri a 3008 HYbrid4-nek, a világ első sorozatgyártású full dízel hibrid autójának ítélte oda a Paul-Pietsch Díjat 2012-ben.
A 3008 HYbrid4 egyedülállóan ötvözi a környezet kíméletét és az élvezetes autózást. A 3008 HYbrid4 crossover hajtóművében az első kerekeket a 163 lóerős 2.0 HDi FAP dízelmotor hajtja, a hátsókat pedig egy tengelybe épített villanymotor (37 LE). A kombinált hajtás a vezetés új örömét – ezt az összkerékhajtás, a maximális 200 LE teljesítmény és a «nulla kibocsátású» üzemmód biztosít – a 100 km-kénti 3,8 litertől (99 g/km CO2) induló átlagfogyasztással ötvözi, amely 35 százalékkal alacsonyabb egy hasonló teljesítményű hagyományos autóéhoz képest.
Tavasszal a dízel hibrid hajtású 508 RXH, majd az 508 limuzin megjelenése illusztrálja a HYbrid4 technika alkalmazhatóságát más modellek esetében.
2011-ben a 3008 HYbrid4 Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban és Ausztriában nyert díjat. Németországban megkapta az Öko Globe Díjat, valamint a Goldenes Lenkrad Környezetvédelmi Díjat.
A Peugeot másodszor részesül a Paul-Pietsch Díjban: 2000-ben a Peugeot 607-ben világújdonságként bevezetett dízel részecskeszűrő érdemelte ki az elismerést.
2012. január 27. vissza a lap tetejére... >> |
|
A PSA Peugeot Citroën az európai elektromosjármű piac vezetıje 2011-ben
Egy évvel új generációs elektromos modelljeinek bevezetését követıen a PSA Peugeot Citroën – közel 30%-os piaci részesedéssel – vezetı pozíciót foglal el a szegmensben.
A PSA Peugeot Citroën 2010 végén Európában elsıként vezetett be 100%-ban elektromos modelleket: a Peugeot iOn-t és a Citroën C-ZERO-t. A PSA elektromos kínálata e két modellen kívül a Peugeot Partner Origint és a Citroën Berlingo First-öt tartalmazza. A két vadonatúj modell bemutatkozása óta eltelt idıszakban a PSA Peugeot Citroën közel 4000 elektromos gépjármővet adott át, és további mintegy 6000 megrendelést kezel. Kezdetben az eladások javát (mintegy 90%-át) a vállalati ügyfelek: flottakezelık, multinacionális cégek, valamint állami szervek és helyi önkormányzatok vásárlásai tették ki. A csoport többek között olyan vállalatokkal kötött szerzıdéseket, mint a General Electric, a Deutsche Bank, az SNCF, a Kone, az Airbus, az EDF, a GDF Suez, az Allianz, az Europcar vagy a ChoosEV. A PSA Peugeot Citroën hisz az elektromos mobilitásban rejlı lehetıségekben, ezért azt tervezi, hogy ügyfélbázisát kiterjeszti a kis-, és középvállalatokra, valamint azokra az „early adapterekre”, akiket vonzanak az elektromos autózás elınyei. Az elektromos jármővek jövıje olyan innovatív közlekedési megoldások fejlesztésén is múlik, mint a Mu by Peugeot és a Citroën Call Car, amelyek rugalmas, személyre szabott utazási lehetıségeket kínálnak az ügyfelek számára. Az elektromos autózás fejlesztése a csoport stratégiai elkötelezettségének központi eleme. E stratégia célja, hogy megfelelı válaszokat adjon azokra a környezeti kihívásokra, amelyekkel a közlekedés minden szereplıjének: autógyártóknak, önkormányzatoknak, vállalkozásoknak és magánszemélyeknek egyaránt szembe kell néznie. A PSA Peugeot Citroën számos olyan technológiai megoldást vezetett be, amely igazodik a nagyon eltérı fogyasztói igényekhez, és igazi áttörést jelenthet az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás terén. Frédéric Saint-Geours, a PSA márkaigazgatója és igazgatósági tagja elmondta: „A Stop & Start rendszer egyre kiterjedtebb alkalmazása, a dízel hibrid technológia bevezetése és a zéró kibocsátású modellek forgalmazása minden bizonnyal hozzásegíti a PSA Peugeot Citroën csoportot ahhoz, hogy tovább erısítse vezetı szerepét az alacsony széndioxid-ibocsátású jármővek piacán Európában, illetve, hogy szakértelmét más piacokon is gyümölcsöztesse.”
2012. január 6. vissza a lap tetejére... >> |
|
Új 107: annyira városi, annyira aranyos!
Megújult a Peugeot 107, modernebb és városiasabb lett, igazi válasz az önállóságra, függetlenségre és szabadságra vágyóknak! Kifinomult stílusa, amelyet a Peugeot új arculata inspirált, rendkívül vonzó. Nagy figyelmet szenteltek csáberejének, anélkül, hogy bármit is feláldoztak volna a városi forgatagban mutatott előnyeiből, sőt még praktikusabbá és kisebb fogyasztásúvá tették.
Állandóan változó piac és vevőkör
Állandóan fejlődik a Peugeot 107, modellválasztéka rendszeresen megújul, speciális szériák és új felszerelések jelennek meg, hogy megfeleljen a vevők elvárásainak. Növekedett a modell piaca is, hiszen a 16 új országgal együtt, már a világ 48 országában kapható. Kategóriájának legtöbb járművéhez hasonlóan gyakorta a 107 is a család második, vagy akár harmadik autója. Ugyanakkor megkülönbözteti a többektől a túlnyomórészt női vevőkör, és rajongói között nagyobb arányt képviselnek az egyedülállók.
Az ügyfél-elégedettség, a mozgékonyság, a vezetési élvezet és a gazdaságosság terén, átlagon felüli. Miután 2011 végéig több mint 665 ezer darab készült belőle, történetének új fejezetét nyitja meg a 107. Célja, hogy kiépítse előnyét az egyre erősebb versenytársakkal szemben.
Új, kecses és kifinomult küllem
Teljesen átdolgozott első résszel és változatlan méreteivel a 107 átveszi a Peugeot márka új stílusát, megjelenése kecses és kifinomult, ruháját úgy szabták,
hogy minél kompaktabb legyen. Az új, íveltebb motorháztető is illik az új márkaidentitásba, miközben a kéttónusú oroszlánt bekeretező borda és a köténylemez közepére helyezett rendszámtábla a 208-assal való rokonságára utal. A fényszóró megőrizte alakját és magas pozícióját, mégis tetszetősebb lett: kéttónusú kerete a motorháztetőn feszítő márkaemblémára rímel, a sötét belső maszk viszont mély rubinfénnyel övezi a lámpát. A 107-re jellemző méhsejtes hűtőmaszk egyéni, finom vonalú szájat formál, és mintegy lebeg a karosszéria színében.
"Ez egy újabb interpretációja a lebegő hűtőmaszknak, a 107 méretéhez és felépítéséhez adaptálva." Ivo Groen, a 107 formatervezője
Az autó elején és két oldalán esztétikus védőelemeket helyeztek el, amelyek különösen városi használatban hasznosak. A 107 új látványeleme a köténylemezbe süllyesztett fénydiódás nappali világítás, amely kiemeli az oldalvédelmet, illetve – modelltől függően – a krómkeretes ködfényszórókat.
Mindezek a legodaadóbb gondossággal megtervezett stíluselemek, a karosszéria élvonalával és díszítéseivel együtt, új, modern és szeretnivaló egyéniséget adnak a 107-nek, kifinomultsággal ötvözve az erőteljes, előkelő megjelenést.
Hozzájárul mindehhez a színválaszték, benne az új, exkluzív, modern és attraktív „Szilvakék” árnyalattal, amely tökéletesen illik az autó karakteréhez.
Új felszerelés és színek az utastérben
Új "Mistral" belső színvilág, új "Manhattan" üléskárpit, kétféle anyagú, egyöntetűen fekete színű ajtóborítás és műszerfal emeli az utastér minőségi hatását és ad kifinomult jelleget az autónak. Szembeötlenek az új komfortfelszerelések, mint: - a CD-rádióhoz a felszerelési szinttől függően, standard vagy opció a két további hangszóró, - extraként kapható az új PC Bluetooth CD audiorendszer, két további hangszóróval, USB, MP3 és Bluetooth csatlakozással – ilyesmi rendszerint csak magasabb kategóriájú kocsikban fordul elő, - az új kormánykerék és a nagyobb váltógomb, mindkettő bőrbevonattal, standard vagy opció.
Egyszerű választék, tökéletesített részletek
Továbbra is egyszerű a 107 választéka: kétféle felszereltség van, három- vagy ötajtós karosszériában, kétféle motorral: az 1.0i BVM5-höz ötfokozatú manuális sebességváltó jár, az 1.0i BMP5höz pedig ötfokozatú two-tronic robotváltó (Magyarországon egyelőre nem elérhető ). Felértékeli az autót, és hozzájárul a komfort magasabb szintjéhez is az új audiorendszer. A two-tronic váltóhoz alapból járó bőrkormány mögött váltóbillentyűk teszik még könnyebben vezethetővé és mozgékonyabbá a 107-et. A fénydiódás nappali világítás és a modelltől függően alapfelszerelésként vagy opcióként beépített ködlámpa mindenféle körülmények között javítja a látást és a láthatóságot, hozzájárulva az utasok biztonságához. Végül, de nem utolsó sorban, a környezetvédelemben eddig is előkelő helyezést elfoglaló 107 CO2-emissziója tovább csökkent: már csak 99 illetve 104 g/km a manuális és a two-tronic váltóművel. A guruló költségeket 4.3, illetve 4.5 l/100 km-re leszorított fogyasztás mérsékli.
Egy igazán nőies speciális széria!*
Egy nagyon nőies, "ENVY" azaz „IRIGYSÉG” nevű speciális széria jelenik meg a 2012. márciusi piaci bevezetésre. Ez a divatos, sikkes változat vagy az új "Szilvakék" vagy "Caldera Black" („Kráter-fekete”) színben pompázik, motorháztetejét, ajtaját és csomagtartó-fedelét virágzó cseresznyeág-motívumú matricázás díszíti, „Szilvakék” a dombornyomású szőnyeg és a fordulatszámmérő középső dekorációja is. A hatást alumínium küszöbléc és embléma teszi teljessé.
Kapható egy látványcsomag is a virágzó cseresznyeág motívummal. Van benne egy ügyes kézitáska-tartó zseb, amely segít rendszerezni a dolgainkat, és átrakható egyik táskából a másikba, anélkül, hogy kifelejtődne valami, valamint egy praktikus táskahorog – behajtható, így nem foglal helyet -, amely nagyon praktikus, mert mindig kéznél van rajta a táska, nem kell letenni a padlóra.
(*Magyarországon nem lesz elérhető!)
Sokféle egyéni és komfort-tartozék
A modellhez tervezett tartozékokkal a 107 egyénivé tehető, és így sokféle felhasználáshoz tud megfelelni. A könnyűfém-kerekek, a szálkefélt alumínium váltógomb, a krómhatású küszöbléc és a szőnyeg bepréselt "107" emblémája elegánssá és személyessé teszi az autót. A praktikumot behúzható képernyőjű, a műszerfalba tökéletesen integrált, iPhone vagy iPod csatlakozós navigátor és rakodó rekesszel ellátott középső kartámasz szolgálja. Városban előforduló kisebb sérülésektől oldalsó műanyagelemek védik a fényezést. A szabadidős felszerelést, kerékpárt, sílécet és egyebeket tetőcsomagtartó és tetődoboz várja, de sokféle egyéb tartozék is felfedezhető a Peugeot kereskedésekben.
2012. január 5. vissza a lap tetejére... >> |
|
PEUGEOT négy keréken segíti a MikulásGyárat Felelősséggel egymásért
A Peugeot számos fejlesztéssel, programmal és együttműködéssel bizonyította felelősségvállalását a környezetvédelemért, a kultúráért. A napjainkban tapasztalt nehéz gazdasági helyzetben különösen nagy a jelentőssége, hogy időt tudjunk szakítani egymásra is.
A Peugeot, a „Felelősséggel egymásért” program keretében belül, idén csatlakozott Budapest legnagyobb jótékonysági akciójához a MikulásGyárhoz.
December hónap folyamán a „Peugeot négy keréken segíti a Mikulásgyárat” feliratú Boxer tehergépjármű is munkába áll, hogy a segélyek még karácsony előtt eljuthassanak a rászorulókhoz.
A segíteni vágyók december 9. és 21 között a Felvonulási téren felállított MikulásGyárban, vagy országszerte 14 plázában és minden postán adhatják le adományaikat.
A csomagok szétosztását az idén 130 éves Magyar Vöröskereszt csaknem 400 önkéntese végzi országszerte. A rászoruló családoknak főként a mindennapi megélhetéshez szükséges tartós élelmiszereket, tisztítószereket és a gyerekeknek játékokat szeretnének ajándékozni az összegyűlt adományokból. Tavaly 15 500 doboznyi adomány gyűlt össze, így több mint 160 ezer rászorulónak segíthettek Magyarországon, valamint néhány száz doboz adományt a szomszédos országok magyarlakta településeire is eljuttattak.
Népszerűsítsük és segítsük együtt a MikulásGyárat, és varázsoljunk egy kis melegséget a rászoruló gyermekek és családok karácsonyi ünnepéhez!
Bővebb információkat a MikulásGyárról a www.mikulasgyar.hu és a http://www.facebook.com/#!/mikulasgyar oldalon olvashatnak.
A Peugeot Boxert pedig a követhetik nyomon munka közben.
2011. december 9. vissza a lap tetejére... >> |
|
PEUGEOT Motion & Emotion Show Rio de Janeiróban Az új modell bevezetését a digitális hírverésre épített, egyedülálló kommunikáció kíséri, amely szakít a hagyományokkal
A Peugeot Rio de Janeirót választotta annak a kivételes eseménynek a helyszínéül, amely a mai napig egyidejűleg nem használt technikai alkalmazások ötvözésével kívánja nemzetközi szinten elindítani a Peugeot 208, a márka új emblematikus modelljének bevezetését.
A 208 bevezetésének ez a második fontos eseménye a november 2-án közzétett első információkat követően. Nagyszabású show Rio belvárosában és az eseményről készült film, ami bárhol letölthető az Internetről. A rendkívül látványos show-t a Rio de Janeiro szívében található Cinelandia téren, a kariókák lakta város kultúrális és társadalmi életének ikonikus helyszínén rendezték meg december 8-án este, nézők ezrei előtt.
A helyszín megválasztása a Peugeot márka nemzetközivé válását szimbolizálja, és remekül összecseng a 208 jelmondatával: « Let Your Body Drive ».
December 9-én jelent meg egy filmelőzetes a világhálón. Az eseményről készült film azóta teljes egészében letölthető a Peugeot portálokról, a YouTube-ról és a Facebook-ról, így bárki « átélheti » a show-t, mintha csak ott lett volna az ünneplő tömegben. Ez az esemény teszi teljessé azt az eszközrendszert, amelynek célja, hogy a Peugeot “megfertőzze” a világot az új modell bevezetésével. A videófilmet párizsi idő szerint 9.00 órától lehet megtekinteni a weboldalon: www.youtube.com/Peugeot
Show a modern csúcstechnikák legjavával
A márka és a termék modernitását megjelenítő show-n a mai csúcstechnika volt látható és hallható (Mapping és Kinect 3D-s kivetítés), amely egy negyedik dimenzióval, a közönséggel való közvetlen interakcióval párosult.
Az előadás alatt a nézők saját bőrükön tapasztalhatták meg a « Let Your Body Drive » szlogen erős üzenetét, majd egy közösséggé válva érezhették át kivételes esemény sodrását és lüktetését
Európában és Latin-Amerikában gyártják a nemzetközi babérokra törő modellt
A több millió példányban gazdára talált, rendkívül sikeres 200-as sorozat új tagjával, a 208-cal is komoly ambíciókat dédelget a Peugeot. A nemzetközi piacokra szánt modellt fokozatosan vezetik be a világ különböző országaiban 2012 és 2013 márciusa között.
Az autót Európában a franciaországi Poissy és Mulhouse üzemeiben, valamint a szlovákiai Trnavában gyártják majd. 2013-tól a Rio de Janeiro állambeli Porto Realban is megkezdődik a gyártása; a helyi termelésből elégítik ki a latin-amerikai piacok igényeit.
Párizs–Rio de Janeiro, 2011. december 13.
PEUGEOT Motion & Emotion Show Rio de Janeiróban
Premier előtt a weben
A PEUGEOT Rio de Janeirót választotta annak a páratlan és látványos eseménynek a helyszínéül, amely több, mostanáig egyidejűleg sosem alkalmazott technikát ötvöz azzal a céllal, hogy nemzetközi digitális hírverést keltsen a PEUGEOT körül, és illusztrálja az új modell, a 208 « Let Your Body Drive » szlogennel kísért kommunikációját.
A www.youtube.com/Peugeot oldalon, illetve több közösségi portálon (YouTube, Facebook) tekinthető meg.
Párizs–Rio de Janeiro, 2011. december 9. vissza a lap tetejére... >>
|
|
Megkezdődött az új háromhengeres benzinmotorok gyártása a PSA Peugeot Citroën trémeryi üzemében
Philippe Varin, a PSA Peugeot Citroën igazgatótanácsának elnöke és Christian Galliard de Lavernée, Lotaringia tartomány prefektusa a mai napon felavatták azt az új gyártósort, amelyen a PSA vadonatúj háromhengeres benzinmotorjai készülnek majd.
A PSA Peugeot Citroën néhány éve döntött úgy, hogy a kisebb hengerőrtartalmú benzinmotorok világában is olyan mélyreható változást indít el, mint amilyen annak idején a HDimotorok bevezetése volt a dízel technológiában. Az új háromhengeres benzinmotorcsalád a hengerűrtartalom csökkenése miatt sokkal gazdaságosabb és környezetkímélőbb lesz, mint elődei, ugyanakkor teljesítménye és nyomatéka nem marad el a nagyobb motorokétól.
Az új háromhengeres motorok teljesítménye 62 illetve 82 lóerő lesz, fogyasztásuk és CO2kibocsátásuk pedig mintegy 25%kal lesz alacsonyabb, mint a hasonló teljesítményű négyhengereseké. 100 kilométerenként körülbelül 1,5 liter üzemanyag takarítható így meg, miközben a vezetési élmény nem szenved csorbát. Az új motorok a 2012 első negyedévében érkezı Peugeot 208ban mutatkoznak be. Az új modell 82 lóerős 1.2l VTi változatának CO2 kibocsátása 104 g/km, a 68 lóerős 1.0l VTi változaté pedig 99 g/km.
A 2008 elején indult projektbe a PSA Peugeot Citroën 717 millió eurót fektetett, amelyből 460 millió eurót kutatásra és fejlesztésre költött, a projektben résztvevő 1200 mérnök és technikus munkája nyomán 52 szabadalmat nyújtottak be. A Kelet Franciaországban, elsősorban a trémeryi üzem átalakítása során megvalósított ipari beruházások értéke mintegy 257 millió euró. A trémeryi üzemben 2011 szeptembere óta készülnek az EB elnevezésű új motorok gyártására, a gyártósor éves kapacitása 640.000 darab. A PSA Peugeot Citroën ezzel a beruházással 500 új munkahelyet teremtett a térségben.
Az 1979-ben megnyitott trémeryi üzem a maga 3720 dolgozójával jelenleg a világ legnagyobb dízelmotorgyártó egysége: fennállása óta 35 millió motor készült el itt. A projekt későbbi szakaszában a Franciaországban tervezett motorokat Latin Amerikában és Kínában is gyártani fogják, a helyi igények kielégítésére. A helyi gyártás a PSA Peugeot Citroën nemzetközi stratégiája szempontjából kiemelt fontosságú. A legmodernebb környezetkímélő technológiákat alkalmazó új háromhengeres benzinmotorok lehetővé teszik a PSA Peugeot Citroën csoport számára, hogy megerősítse vezető szerepét az alacsony széndioxidkibocsátású járművek piacán.
Párizs, 2011. december 1. vissza a lap tetejére... >> |
|
A Peugeot és az Országos Erdőgazdálkodási Hivatal szénmegkötési projektje az Amazonas-területen. A projektért kapott szén-dioxid-kibocsátási kreditek biztosítják a projekt hosszú távú fenntartását.
November 2. és 4. között a Brasília Egyetemen 12. alkalommal tartotta meg a Peugeot és az Országos Erdőgazdálkodási Hivatal (OEH) Az erdők szén-dioxid-megkötésének tudományos és technikai tanácskozását. A több tucat brazíl és francia politikai, tudományos és akadémiai szervezet részvételével lezajlott eseményen a Peugeot és az OEH bejelentette, hogy sikeresen megkezdte a projektért kapott szén-dioxid kreditek értékesítését a szén-dioxid-kibocsátási piacon. Ezzel újabb, 1 millió eurót meghaladó összegű forráshoz jut a projekt.
Az ügy szellemiségének, valamint a Peugeot és az OEH között létrejött együttműködési szerződésnek megfelelően a felek a teljes összeget ismét az 1998-ban megkezdett és várhatóan 2038-ig tartó projekt ökológiai, tudományos és társadalmi-gazdasági szakágaiba fektetik be. Értéke 110.000 tonna légköri szén-dioxidnak felel meg, amelyet a Mato-Grosso tartomány észak-nyugati részén található Cotriguaçu régióban megvalósított újraerdősítési program keretében sikerült megkötni.
A szén-dioxid krediteket a nemzetközileg meghatározott mérési szabályoknak megfelelő VCS (Verified Carbon Standard) nyilvántartása keretében forgalmazták. A szén-dioxid-megkötési projekt megvalósításához kapcsolódó eszközbesorolást két könyvvizsgáló, az Ernst&Young és a TUV-SUD tanúsította. A független és elismert tanúsítóknak köszönhetően elnyert minőségügyi bizonyítvány a projekt kiemelkedő komolyságáról és tudományos munkájának szigorúságáról tanúskodik.
A Peugeot-OEH erdei szén-dioxid-megkötési projektje az első olyan, erdőkhöz kapcsolódó projekt Brazíliában, amely a VCS nyilvántartása keretében igazolt kibocsátáscsökkentési krediteket bocsát ki, és második a dél-amerikai kontinensen, újabb lendületet adva ezzel a folyamatos innovációnak.
Marcel Bursztyn, a Peugeot-OEH Szén-dioxid-megkötési Tudományos Tanácsának elnöke, egyben a Brasília Egyetem Fenntartható Fejlődés Központjának gazdaság- és társadalom tudományi professzora, kijelentette: Nagy elégedettséggel tölti el a projekt tudományos tanácsának tagjait, hogy a projekttel kibocsátási kreditekhez jutottunk. Jelentős lépés ez afelé, hogy projektünk a fenntartható fejlődés és az autonóm fejlődés dinamikus folyamatának részévé váljon.
Jean François Dhôte, az OEH kutatás részlegének vezetője, valamint Marc Bocqué, aki az erdei szén-dioxid-megkötés projektért felelős a Peugeot-n belül, így nyilatkoztak: Az új fejleménynek köszönhetően a Peugeot-OEH erdei szén-dioxid-megkötési projektje kiváló alapokkal vág neki az újabb évtizednek; valamennyi résztvevő számára kedvező, hogy a projekt jövője hosszú távon biztosított.
A Peugeot-OEH Amazonas menti szén-dioxid-megkötési projektje újabb fejlődési szakaszba lép azt követően, hogy 2009 novemberében megállapodást írtak alá Mato Grosso tartománnyal az 1800 hektáros, biológiai változatosságát tekintve kiemelkedő értéket képviselő természetvédelmi terület magánrezervátummá nyilvánításáról.
Brazília-Párizs, 2011. november 4. vissza a lap tetejére... >> |
|
Beindult a tesztelés
A bemutatkozás a versenypályán több mint ígéretes volt, úgyhogy a 908 Hybrid4 tesztprogramja hamarosan folytatódik a második menettel, egy másik versenypályán, és lesznek további próbapadi tesztek is. „Érdekes lesz megfigyelni, hogyan teljesít a rendszer különböző pályákon,” jegyezte meg Bruno Famin. „Új fázis kezdődik, amikor elkezdjük nemcsak a hajtómű, hanem az egész autó finomhangolását is. De nem akarunk rohanni. Még csak a tanulásnál tartunk, a tartósteszt később jön.”
Szoros együttműködés a PSA Peugeot Citroën és a Peugeot Sport között
A 3008 Hybrid4-ben bemutatott dízel-hibrid hajtás után, a Peugeot a legutóbbi Frankfurti Autószalonon mutatta be az új dízel-hibrid technológiát, amely az 508 RXH-t állította rivaldafénybe, kiváló környezetkímélettel kombinálva a radikális formát. Közben a Peugeot Sport szorosan együttműködik a PSA Csoport mérnökeivel, hogy az autósportban használható hibridhajtást tervezzenek és fejlesszenek ki. A 3008 Hybrid4, az 508 RXH és a 908 HYbrid4 jól illusztrálja a Peugeot elszánt, úttörő
szerepvállalását a dízel-elektromos hibridek elterjesztésében.
A Peugeot Sport a hibrid versenyautó fejlesztésénél is felhasználja a PSA Csoport kutatási és fejlesztési tapasztalatkincsét a leghatékonyabb műszaki megoldások kidolgozására, a legjobb beszállítók kiválasztására, a buktatók elkerülésére, ugyanúgy, mint a hosszú távú versenyzési program keretében a dízelmotor fejlesztésénél is tették.
„Nagyon sokféle tanácsot és útmutatást kaptunk. Ami a villanymotort illeti, rengeteget tanultunk, de most már oda-vissza áramlanak az ismeretek. Mind a két fél halad előre, miközben hasonló technológiával dolgozunk”, vonta meg a mérleget Bruno Famin.
2011. október 24. vissza a lap tetejére... >> |
|
Peugeot: MOTION & EMOTION A zene és a technika egymásra hangolódása
A Peugeot 2010-ben ünnepelte fennállásának 200 éves születésnapját, amelynek alkalmából a Márka teljesen megújult. A megújulás jeleként új modellek jelentek meg a Peugeot kínálatában, mint például a Peugeot RCZ sport-kupé, a Peugeot új túraautója, az 508, és a 100%-ig elektromos kisautó, a Peugeot iOn. A megújulásnak azonban fontos eleme az új arculat és az ehhez kapcsolódó új üzenet is, melyben kiemelt szerepet kapott a modernebb megjelenésű oroszlán és az új szlogen: Peugeot, MOTION & EMOTION.
MOTION: azaz a világon a mobilitási szolgáltatások terén referenciává válni. Olyan megoldásokat kíván a Peugeot biztosítani, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az autók egyre harmonikusabban illeszkedjenek a környezetbe.
EMOTION: A Peugeot génjeiben gyökerezik az érzelem örökös keresése. A Márka továbbra is elkötelezett a stílus terén, hiszen egy autómodell nemcsak a technikáról, hanem az érzelmekről is szól.
2011 szeptemberében a Peugeot a márkaarculat, különösen az érzelmek, kifejezésének új területére merészkedett, amelyben nagyszerű partnerre lelt, a világ 10 legjobb zenekara között jegyzett, Budapesti Fesztiválzenekar és a világhírű zenekarvezető, Fischer Iván személyében. Örömünkre szolgál, hogy kiemelt támogatóként csatlakozhatunk a kimagasló művészi értékeket közvetítő Mahler Ünnephez, amely 2011. szeptember 9-12-én a Művészetek Palotájában kerül megrendezésre.
A koncertsorozattal kezdődően Fischer Iván, akit a világ legújítóbb és leginspirálóbb zenekarvezetői között tartanak számon, utazásait egy Peugeot 508 modellel kívánja a Peugeot még kellemesebbé varázsolni.
Az idő érték, amelyet nem mindegy hogyan töltünk el.
2011. szeptember 6. vissza a lap tetejére... >> |
|
Peugeot HX1 koncepcióautó - Metamorfózis
Az elvárásokat és érzelmeket újrafogalmazó HX1 koncepcióautóval ismét bizonyítja a Peugeot, hogy ismeri önmaga állandó továbbfejlesztésének és megújításának titkát. Ezen előremutató tanulmánytervvel az volt a célja, hogy hat személy befogadására alkalmas, markáns formájú, sportos és hatékony, páratlan vezetési élményt nyújtó járművet hozzon létre. Ennek érdekében a HX1 minden tekintetben felülmúlja az alkalmazkodásban eddig megszokottat (nagy sebességnél behúzza a „szárnyait”, hogy áramvonalasabb legyen), formája elkarcsúsodik, felépítése alacsony, Hybrid4 rendszere pedig konnektorról tölthető.
Páratlan, átalakulásra képes felépítés, maximális hatékonyság
Adaptív A HX1 egy előremutató koncepció, több területen is a jövő megoldásait veszi célba: ilyen a felépítés, az aerodinamika, a modularitás, a felszerelés, a belső anyagok megválasztása, a környezetkímélet és persze nem utolsó sorban a hajtáslánc. Ennek megfelelő merészséggel fordít hátat a normáknak és követi a metamorfózis gondolatát: mindenkor alkalmazkodik környezetéhez, az életviszonyokhoz, az autózási körülményekhez és egyéb tényezőkhöz.
Felépítés A HX1 többcélú jármű (MPV), szokatlan méretekkel, amennyiben alacsony (1.373 m) és széles (1.990 m) a 4.954 méteres hosszához képest. Ennek köszönhetők letisztult, elegáns, karcsú vonalai és optimális alaktényezője. Négy szembe és félig felfelé nyíló ajtó teszi könnyen hozzáférhetővé az utasteret. A nyitási mechanizmust úgy tervezték meg, hogy megfeleljen a gyakorlatias szempontoknak, és bármikor ki lehessen tárni az ajtókat. A hátul ülők is maximális komfortban részesülnek, de elöl igazán szenzációs az utazás. Ha kell, két összehajtható ülés áll szolgálatba a középső sorban, a szerkezet ugyanazon az elven alapul, mint amelyet a HR1 koncepcióautóban alkalmaztak (Párizsi Autószalon 2010).
Aerodinamika Hallatlanul sokat dolgoztak a tervezők az autó aerodinamikáján. Álló helyzetben vagy kis sebességnél jól érvényesül a szoborszerű forma, miközben a mozgó alkatrészek optimálisan segítik a légáramlást és javítják a környezetvédelmi jellemzőket. A kerekenként hét turbina-alakú lapát kinyílik, tárcsaszerű sima felületet hozva létre.
A hátfalajtó tetején elhelyezett spoiler és két oldalelem 100 km/óra felett emelkedik ki, így mozgás közben a HX1 fizikailag alkalmazkodik környezetéhez. A 0.28-as alaktényező kiváló értéknek számít egy többcélú járműtől. Mindeme megoldások annak köszönhetők, hogy a tervezők teljesen szabad kezet kaptak kreativitásuk kibontakoztatására.
Szabványok nem korlátozhatták a formatervezést
Futurista küllem, amelyet a légáramlás alakított A HX1 letisztult stílusú jármű, kiformált, igényes és dinamikát sugárzó. Áramvonalas, karcsú, elegáns, sima formáját mintha maga a szél alakította volna ki. Jól illik az atlétikus, sőt izmos karakterhez! Minden felületet precízen dolgoztak ki, minden részletet gondosan munkáltak meg, a külső tükrökbe visszapillantó kamerát rejtettek, az ablakokat szálcsiszolt alumíniumkerettel látták el, az illesztési hézagokat milliméteres pontossággal alakították ki, és így tovább.
Elöl a Peugeot legfrissebb design-nyelve érvényesül, a „lebegő” hűtőmaszk mintha nem is kapcsolódna a karosszériához, és jól harmonizál az elkeskenyedő formákkal. Precízen kialakított macskatekintetű fényszórók emlékeztetnek a márka emblémájára és múltjára, az Oroszlán pedig a géptető elején büszkélkedik. Éjjel-nappal fénydiódás világítóegység teszi könnyen felismerhetővé az autót. Hasonló a hátsó lámpa is, amelynek bumeráng-alakja a farkiképzést követi.
Magas műszaki színvonalú, csúcsmodellhez illő enteriőr a „Mozgás és érzelem” jegyében A letisztult és futurisztikus műszerfal, illetve ülések, a felhasznált anyagok (padló és szerelvények természetes tölgyfából, besüllyesztett száloptikával, szálcsiszolt fém, bőr stb.), a felszerelés (digitális kijelzők, érintőképernyők stb.), a világítás (fénydiódás pontlámpák, természetesen megvilágított tetőkárpit stb.) mind-mind hozzájárul a modernség és a kifinomultság, a természetes anyagok és a technika találkozásához, jelképezve a márka elképzelését egy igényes, csúcsszintű utastérről.
Az utastér a Peugeot jellegzetességeit viseli: - ‘Az érzelmi oldal’ Az első rész a vezetőt kényezteti maximálisan. A környezet high-tech jelleggel, szálcsiszolt fémmel és digitális kijelzőkkel hat az érzékekre. Itt újra alkalmazkodik a jármű a vezető tényleges élethelyzeteihez, a kormányoszlop például az ülésbeállításnak megfelelően elektromosan mozog előre-hátra, a lehető legkönnyebb beszállást biztosítva, a kormányzás pedig nagyobb erőt kíván, amikor cirkálósebességre gyorsul a jármű, a maximális stabilitás és komfort érdekében. Végül a központi multifunkcionális képernyőt konfigurálni lehet, hogy csak a lényeges információk jelenjenek meg rajta. A műszerfal ezáltal a jármű fölötti teljes uralom érzését adja, például a vetített kijelzéssel, amely fölöslegessé teszi, hogy levegyük tekintetünket az útról.
- “A mozgási oldal”: Hátul is maximális figyelmet szenteltek az utasok komfortjának. Világos és természetes anyagok, hajtogatott és varrott bőr képezi a környezetet. A két jól formált ülés dönthető, a középső kartámaszon kezelőgombokat helyeztek el. A középkonzolba rejtett mini bár és kávéfőző a korábbi Peugeot termékek széles választéka előtt tiszteleg diszkréten. A konzolt különleges, kézzel megmunkált carrarai márvány díszíti, teljessé téve az exkluzív és modern berendezést.
Környezetbarát HYbrid4 konnektoros hajtómű A koncepcióautó modulrendszerű HYbrid4 hajtómű szerepel a Peugeot 3008 Hybrid4-ben, a világ első dízel-hibridjében, majd megjelenik az 508 RXH-ban is. Elve okos, de egyszerű: az elöl elhelyezett (és az első kerekeket hajtó) dízelmotor és az elektromos (a hátsó kerekeket hajtó) farmotor együttműködése összkerékhajtást eredményez, síkos úton javítva a vonóerő átadását, és fokozva a biztonságot. Ráadásul lehetőséget ad, hogy kis sebességnél zéró emisszióval, tisztán elektromos módban haladjon a jármű.
A motorháztető alatt 2.2 literes, 150 kW (204 LE) teljesítményű HDi dízelmotor kapcsolódik a hatfokozatú sebességváltóhoz – ugyanilyet alkalmaznak az 508 család GT csúcsváltozatában. Hozzávéve a villanymotor 70 kW (95 LE) teljesítményét, összesen 220 kW (299 LE) adódik.
A Peugeot prioritása az, hogy az elkövetkező években is megőrizze vezető pozícióját a környezetvédelemben. A HX1 ezért tovább megy egy lépéssel: lítiumion-akkumulátora normál 240 voltos háztartási konnektorról újratölthető. Ezután akár 30 kilométert is megtehet elektromosan, zéró emisszióval. Kombinált fogyasztása csupán 3.2 liter/100 km, CO2 emissziója pedig 83 g/km.
Koncepciócipő A Peugeot, miközben létrehozta a HX1 koncepcióautót, együttműködésre lépett a luxuscipőket készítő Pierre Hardyval, hogy tervezzenek közösen exkluzív, hasonlóan vonzó, modern és átalakulásra képes koncepciócipőt.
Az Oroszlános márka formatervezőivel együttesen Pierre Hardy olyan cipőt alkotott, amelynek anyagai, technikája és kidolgozási minősége a jármű belsejét idézi. Akárcsak az autó, a cipő is alkalmazkodik viselőjének életéhez: autózáshoz könnyű mokaszin, egyéb alkalmakkor elegáns, „magas sarkú” cipellő.
2011. augusztus 29. vissza a lap tetejére... >> |
|
Peugeot 508 RXH
Dízel-elektromos hibrid, egyéni vonzerővel Tovább emeli a nívót a Peugeot
Dízel-elektromos hibridhajtás és nívós igényesség egy fokozott vezetési élvezetet ígérő összkerékhajtású kocsitól: itt az új Peugeot 508 RXH. A modern és igényes jármű világpremierjének a Frankfurti Autószalon ad helyszínt. Az 508 RXH stílusa és innovatív HYbrid4 hajtáslánca a szegmensben eddig nem ismert új szintre emeli az autózás szabadságát és örömét: - 200 LE - összkerékhajtás - zéró emisszió – 100 százalékig elektromos üzemmód - 109 g/km CO2 emisszió
A stílusos eleganciájáért, magabiztos kiállásáért, kiváló gyártási minőségéért és részletekbe menően gondos kidolgozásáért sokat magasztalt 508 limuzin és SW 2011 tavaszi megjelenését követően az 508 RXH emeli tovább a Peugeot márka rangját és erősíti műszaki, környezetvédelmi vezető szerepét.
Kiállása és sajátos designja azonnal a szabadidő-autók élvonalába emeli az 508 RXH-t. Egyéni, kifinomult, magas és széles, jól felismerhető, éjjel-nappal látható fénydiódás menetfénnyel és a „lebegő” hűtőmaszk mellett három-három függőlegesen álló „oroszlánkörömmel”igazán szembeötlő jelenség! Exkluzív jellegét erősíti prémium-minőségű utasterének egyedi színvilága, fényűző anyagválasztása és kárpitozása.
Különleges színvonalú kidolgozása és felszereltsége összhangban áll csúcsmodell-jellegével és műszaki színvonalával. Alapfelszerelése gazdag (Open & Go rendszer, elektromos első ülések, vetített kijelzés, 18 colos kerekek, panoráma-üvegtető, színezett, hangszigetelő, ragasztott oldalablakok, legújabb generációs audioberendezés és navigátor), utasait kifinomult, első rangú komforttal várja.
A 3008 HYbrid4-ben világújdonságként bemutatott 2.0 l HDi FAP HYbrid4 motorra épülő dízel-elektromos hibridhajtás nagy hatótávot és mindenféle úton örömteli autózást eredményez. 147 kW (200 LE) csúcsteljesítményével, 450 Nm nyomatékával és összkerékhajtásával az 508 RXH bármilyen használatra és körülményekre megfelel, sőt új perspektívát nyit meg a szegmensben, hiszen teljesen elektromos hajtással, zéró emisszióval közlekedhet városban, a kombinált ciklus szerinti fogyasztást 4.2 l/100 km alá szorítja le, miközben a CO2 emisszió csupán 109 g/km.
A 3008 HYbrid4 néhány héttel korábbi bemutatását követően folytatja innovatív stratégiáját a Peugeot, egyre több modellre terjeszti ki a HYbrid4 technikát, a vezetési élmény és a környezetkímélet kombinációját nyújtva.
Az 508 RXH leleplezése a Frankfurti Autószalonon lesz 2011 szeptemberében, az értékesítés pedig 2012 tavaszán indul.
Peugeot 508 RXH
Az 508 RXH a Peugeot új, magasabb szintű pozícionálását jelképezi. Megjelölése, a Peugeot modellek hagyományát követve, középen nullát tartalmazó háromjegyű szám, és a különleges járműre utaló három betű. Jelentése: individuális, hibridhajtású, mindenféle útra megfelelő autó. Az exkluzív típusjelölést igazoló egyedi megjelenésével megkoronázza, egyben kiterjeszti az 508 családot.
Sajátos vonzerő Az 508 RXH önálló egyéniség az 508 sorozaton beül. Eleganciája és stílusa egy exkluzív világba helyezi, ahol a prémium-pozícionálás, a kalandra képes technika és a páratlan vezetési élmény ígérete találkozik.
Nyomtávja 40 milliméterrel szélesebb, magassága 50-nel nőtt, miáltal sajátos kiállást nyert az új Peugeot, de az 508-ra jellemző elegancia és státusz feladása nélkül. Az újdonságként alkalmazott 18 colos kovácsolt könnyűfém keréktárcsa (Archipel modell) lehetőséget adott a formatervezőknek, hogy nagyon kifinomult kereket hozzanak létre, a megszokottnál 10 milliméterrel nagyobb belső átmérővel. Az eredmény egy dinamikus és elegáns autó lett.
Vagány oldalnézetére a karosszéria alsó részét bekeretező selymes szürke dekoráció hívja fel a figyelmet. Ez az elem körülveszi a kerékíveket, végigkíséri a küszöböt, és a hátsó lökhárítóig ér. Finom felülete éppúgy illik e felső szintű kombihoz, mint a szintén selymes krómbetétek, a küszöböt díszítő HYbrid4 embléma, vagy az első-hátsó védőlemez. Tökéletes összhangjukkal jól kifejezik az 508 RXH integritását.
Még szembeötlőbb ez az eredeti személyiség elölről nézve, mert kifejezőbb lett az arca, miközben megtartotta a márka új stíluselemeit. A szélesebb és magasabb karosszériának megfelelően megnyújtották a hűtőmaszkot, különösen alul. Az új maszk szinte lebegni tűnik a nyílásában, amihez a sugárhajtású repülőgépekről vettek inspirációt a tervezői. A levegő körüláramolja a hűtőrácsot, amely önállóan kiemelkedik a géptető vonalából.
Az 508 RXH az első Peugeot, amelynek ikonszerű oroszlánkarom díszíti az elejét. A nappali világítás három fénydióda-sora képezi a három karmot, éjjel-nappal felismerhetően, jól kiegészítve a macska szemére emlékeztető fényszórókat. E sajátos és dinamikus jellegzetességhez társul a hét darab narancsszínű irányjelző-fénydióda.
Akárcsak az 508 SW esetében harmonikusan és dinamikusan találkoznak össze a vonalak a stabil hatású hátsó részen. A hatalmas panoráma-üvegtető meghosszabbítja a szélvédőt, két oldalán a karosszériába süllyesztett alumínium tetősínnel. Ugyanezt a szellemet sugározzák az egyöntetű, szépen illeszkedő, kiváló gyártási minőségről tanúskodó felületek. A hátsó lámpa körül vörös keret izzik, ha be van kapcsolva a világítás. Mindez a „többség számára testre szabott” elegáns, robusztus és jól összeépített autó hatását kelti.
Kifinomult, stílusos, modern utastér A műszerfal stílusa az autó küllemére rímel, további illusztrációját adva a jó minőségnek, a letisztult eleganciának. Precízen összerakott komponenseihez multiplex középkonzol járul, ahonnan egyszerűen kezelhető a sokféle funkció. Mindezt egyszerre érzékelteti a HYbrid4 menetmód-választó gomb és a váltókar. Az utóbbi a hagyományos váltókar és a számítógépes egér kombinációja, neve „manettino”, és tökéletesen illik ebbe a high-tech környezetbe. Elegáns fehér hangulatvilágítás ragyogja be az 508 RXH belsejét (a műszerfalon, a kijelzőknél és az utastérben), jelezve a részletekre fordított figyelmet.
A kárpit és a belső dekorációk harmonikus eleganciát képeznek, kérkedés nélkül. Természetes, néhol exkluzív anyagok és színek hangsúlyozzák az 508 RXH különlegességét. Szálcsiszolt alumínium és árnyalt lakkozás először jelenik meg így a műszerfalon. Látványosan utalva az autó elektromos HYbrid4 technikájára a réz sötét árnyalatait veszik fel a díszítő elemek. Megjelenik a réz-téma kívül is, az 508 RXH exkluzív Calern Brown színű fényezésén.
Világos Alcantara bőr és lézernyomott szövet alkot színkombinációs kárpitot, amely érvényre juttatja az autó kifinomult jellegét. A vevő teljes- és fél-bőr kárpit közül választhat.
Nagystílű, kiváló minőségű poggyásztartó Összhangban az utastérrel, nívós anyagok burkolják a poggyásztartót is. Padlóját alumíniumsínek és szolid krómgyűrűk díszítik, és ugyanilyen anyagú rakodóperem-védő utal az új Peugeot 508 RXH strapabíró, kalandkedvelő természetére.
A kalaptartó alatti térfogat 423 literes (VDA 210 standard 400 dm3). Négyzetes alak, motoros ajtó és a sík padló alatti rekesz (11 liter) teszi könnyűvé a használatát. A padlósínekbe tartozékként kapható poggyászrendező rudakat lehet kapcsolni. Végül, nincs egyszerűbb, mint az 1/3 – 2/3 arányban osztott hátsó ülés ledöntésével megnövelni a csomagteret.
Szórakoztató technika Az 508 RXH egyféle kivitelben készül, a csúcs-pozícionálásnak megfelelő gazdag felszereltséggel. Kiváló készülékek húzzák alá exkluzivitását: színes vetített kijelzés mutatja a navigációs információkat, automatikusan kapcsolódik be és ki a távolsági fényszóró, kulcs nélkül lehet beszállni és indítózni, önműködő az elektromos rögzítőfék, új a telematika, opció a JBL sztereo Hi-Fi, van Peugeot Connect szolgáltatás, xenonfény és sok egyéb.
Magas szintű komfort Különös figyelmet szenteltek a tervezők annak, hogy az 508 RXH fedélzetén mindenki személyre szóló kiszolgálást élvezzen. Minden ülés tágas, különösen hátul nagy a férőhely, panoráma-üvegtetőn árad be a fény, a klímaberendezés négyzónás, a vezetőülés elektromosan masszírozza a gerincet, az elektromos első ülések ülőlap hossza is állítható, a külső zajokat pedig ragasztott oldalablakok szűrik.
Az úttartás etalonja Hozzájárul a komforthoz a futómű és a kerekek kivitele is. Elöl MacPherson felfüggesztést alkalmaztak, hátul a HYbrid4 hajtóműhöz illesztett modul többlengőkaros konstrukciót. Miközben ügyesen elhelyezték a hibridhajtás szerkezeti elemeit, és vigyáztak a súlyelosztásra is, a Peugeot mérnökei megőrizték az 508 család dinamikáját, kiváló rugózását, könnyű kormányzását és kezes viselkedését. Az 508 RXH a génjeiben hordozza a Peugeot-ra jellemző örömautózást!
HYbrid4 technika: logikus kombináció Az 508 RXH dízel-elektromos HYbrid4 technikája elsősorban azért logikus választás, mert működése tökéletesen megfelel a vásárlók sokféle elvárásának: - nagy teljesítmény és elsőrangú vezethetőség; - bármilyen úton nyugodtan lehet közlekedni az összkerékhajtással; - könnyű használat, négy menetmóddal (zéró emissziójú jármű, 4WD, Sport, Auto) és automatikus akkutöltéssel; - csendes működés, kizárólag elektromosan is haladhat.
Élvezetesen vezethető jövő generáció A HYbrid4 technika áttörést hoz a fogyasztásban (4.2 liter/100 km) és a CO2 emisszióban (109 g/km), és lehetőséget ad zéró emissziójú csendes suhanásra városi környezetben.
Ami a teljesítményt illeti, az 508 RXH-t egyszerre hajtja a dízel- és a villanymotor, amikor azonnali húzóerőre vagy gyorsításra van szükség, („rásegítő” funkció Sport módban). A maximális kombinált teljesítmény 147 kW (200 LE), amit a 2.0 l HDi FAP dízel (120 kW / 163 LE) és a villanymotor (27 kW / 37 LE) ad össze. Az első kerekekre 300 Nm nyomatékot képes juttatni a dízelmotor, a hátsókra 200-at az elektromos hajtás. Összesen maximum 450 Nm már kis sebességnél rendelkezésre áll, és síkos, havas, jeges talajon is kiválóan hasznosítható, megfelelve a szabadidő-autó jellegnek. Franciaországban készül Az 508 RXH gyártóhelye Rennes, a modul hátsó hibridhajtást pedig Mulhouse városából szállítják. Az autó európai piaci bevezetése 2012 tavaszán lesz.
Peugeot
A 160 országban tízezer márkakereskedéssel jelen levő Peugeot stílusos designt szenvedéllyel ötvözve ér el sikereket valamennyi tevékenységében. 2010-ben 200. évfordulóját ünnepli a Peugeot márka, amely megszilárdította pozícióját mint Franciaország első autógyártója, illetve világviszonylatban a 9., 2,142,000 autó eladásával. Abban is különleges a Peugeot, hogy egyetlen gyártóként kínál integrált mobilitást, autókkal, haszonjárművekkel, robogókkal, kerékpárokkal és sokféle szolgáltatással, köztük a ‘Mu by Peugeot’ mobilitási rendszerrel.
vissza a lap tetejére... >> |
|
Két Peugeot világbemutató: egyéni megjelenésű 508 RXH dízel-elektromos hibrid és többcélú HX1 koncepcióautó 2011 folyamán két stratégiai szinten, a nemzetközi jelleg erősítésével és a márkapozícionálás tökéletesítésével folytatódik a Peugeot 2010-ben indított termékoffenzívája. E dinamikus hozzáállás jegyében • a 3008 HYbrid4-et követően az 508 RXH bontakoztatja ki a dízel-elektromos hibridtechnikát, • bemutatkozik a HX1, a radikális forma és a környezeti kiválóság ötvözete, • kiállítják az 508, 3008 HYbrid4, RCZ prémium-platform modelleket, • megerősítik a márka környezetvédelmi vezető pozícióját, • felvázolják az új világrend látomását az autós szektorban. - 508 RXH: egyéni vonzerejű dízel-elektromos hibrid A Peugeot leleplezi az 508 RXH-t, az 508-as család teljesen önálló harmadik tagját. • A Peugeot fokozott vonzerejének és minőségi szintjének kifejezése
Amikor 2012 tavaszán, egy évvel az 508 piaci bevezetése után, megjelenik majd, teljesen önálló modell lesz az 508 RXH – a Peugeot csúcssorozatának mind dimenzióiban, mind látványában modern és összetéveszthetetlen tagja, magas műszaki színvonalú dízelmotor és villanymotor egyedülálló kombinációjával és gazdag felszereléssel. Látványhatását egyedi frontkiképzés, öblös sárvédő, jellegzetes nappali menetfény és exkluzív fényezés emeli. Hasonlóan gondos tervezést mutat az 508 RXH belseje, harmonikus színekkel és természetes anyagokkal. Széles nyomtáv, 18 colos kerék és nagyobb hasmagasság utal az autó terepjáró képességeire. Ugyanakkor, a HYbrid4 hajtáslánc jóvoltából, felelősségtudatos és intelligens alternatívát nyújt. • Dízel-elektromos hibrid – a vezetés élvezetének új szintje Illusztrálva a modul HYbrid4 technika alkalmazhatóságát többféle padlóvázban, a HYbrid4 3008 után az 508 RXH a márka második modellje dízel-elektromos hibrid hajtáslánccal. A 2.0 HDi FAP dízel és a hátsó tengelynél elhelyezett két villanymotor 200 lóerőnyi egyesített teljesítménye révén újszerű vezetési élményt, négyféle HYbrid4 módot (Automatikus, ‘Zéró Emissziójú Jármű’, Sport vagy 4WD) és kivételes takarékosságot (4.0 l/100 km, 109 g/km CO2) kínál az 508 RXH. A Peugeot egy Limited Edition 508 RXH modellt mutat be Frankfurtban: a 300 darab, egyenként számozott, Calern Barna színű, Alcantara bőrkárpitozású autót online lehet előrendelni az Autószalon kezdetétől. - HX1: többcélú koncepcióautó
A világbemutatóját Frankfurtban ünneplő HX1 egy szokatlan formájú jármű, amely akár hét személyt vehet a fedélzetére. Robusztus, sportos, kifejezi az új márkaidentitást, páratlanul áramvonalas, tágas és élvezetesen vezethető. Lényege a variálhatóság: környezetéhez, az autózási körülményekhez és utasainak elvárásaihoz idomulva képes átalakulni. Sebességre tervezett aerodinamikus elemeivel szokatlan többcélú jármű a HX1, 4.93 méteres hosszához képest nagyon alacsony, alaktényezője kivételesen kedvező 0.28. Négy szembe nyíló ajtón át lehet bejutni a márka csúcsszintű utasterébe, ahol elegancia és modernitás uralkodik, természetes anyagokkal és ultra-magasszintű műszaki berendezéssel. Utasainak rendkívül tágas belső teret és újszerűen modul ‘4+2’ elrendezésű üléskoncepciót nyújt, sőt a vezető pozíciója is adaptálható a különféle autózási körülményeknek megfelelően. Az első kerekeket hajtó 2.2 literes HDi dízel és a hátsó tengelynél beépített villanymotor 299 lóerős kombinált teljesítménye nemcsak összkerékhajtást biztosít a HYbrid4 hajtástechnikájú járműnek, hanem teljesen elektromos üzemmódot is, 30 kilométernyi hatótávval és a konnektoros feltöltés lehetőségével. A HX1 fogyasztása így meglepően csekély 3.2 l/100 km, CO2 emissziója pedig 83 g/km.
- Peugeot: még magasabb szinten Frankfurti standján prémiummodelljeit állítja rivaldafénybe a Peugeot, határozottan jelezve eltolódását a felsőbb minőségi szint felé. • Miután sikeres európai rajtot vett 2011 első felében (június végéig 57,000 darabos értékesítés), és augusztusban megjelent a kínai piacon, az 508 megerősíti a márka ambícióit egy hagyományos területén, a nagykocsiknál. A modern stílusú, bőséges és környezetkímélő motorválasztékú, élvonalbeli technikájú 508 (limuzin és SW) kellemes fedélzeti környezetet és vezetési élményt kínálva felel meg az igényes, dinamikus és felelősségtudatos vevőnek. • Várva várt 2010 tavaszi indulása óta az RCZ sportkupé meghaladta az elképzeléseket, és élre tört a maga európai kategóriájában. Frankfurtban is megnyilvánul az RCZ dinamikája: o a korlátozott darabszámú ‘Asphalt’ változat Telluric matt szürke színével, kéttónusú 19 colos kerekeivel és több egyedi ‘Asphalt’ részletével tér el a standard 200 lóerős kiviteltől, o a 200 lóerős 2.0 l HDi dízel, amely kategóriagyőzelmet aratott 2011-ben a ‘24 Hours Nürburgring’ versenyen, jelenleg vezet a német VLN hosszú távú versenysorozatban. • Folyamatosan nagy az igény a 3008 Crossover iránt, 2011 első felében 74 ezer darab kelt el, ami elsősorban a csúcsváltozatok keresettségének tudható be. Még mielőtt megjelenne a piacon a 3008 HYbrid4, az a hatásos mód, ahogyan a kompakt 5008 MPV kiegészíti, megerősítette a Peugeot pozícióját a középkategória erős versenyének kulcsszereplőjeként. - Peugeot: környezetvédelmi vezető szerep Frankfurtban az 508 RXH, a HX1 koncepció és a jelenleg a Peugeot Sportnál fejlesztés alatt álló 908 Hybrid4 demonstrálja a Peugeot úttörő szerepét és eltökéltségét a dízel-elektromos hibridek területén. Ám a gyakorlatban is megmutatkozik a márka környezeti elkötelezettsége azokban a 2011-es eredményekben, amelyeket Frankfurtban szemléltet a márka. • A Peugeot aktívan törekszik arra, hogy lecsökkentse egész palettájának CO2 emisszióját: az átlag 2011 első felében 129.8 g/km CO2 volt, míg 2010-ben még 131.3 – tehát már most alulmúlja az Európai Bizottság által 2015-re megállapított 130 g/km-es határértéket. - 3008 HYbrid4 – a világ első dízel-hibridje A világ első dízel-hibrid járművének 2011 második félévi bemutatásával a Peugeot exkluzív választékot kínál környezetbarát, célszerű és élvezetesen vezethető autókból. A 3008 Crossover, az első kerekeket a 2.0 HDi FAP dízelmotor 163 lóerejével, illetve a hátsókat 37 lóerős villanymotorral hajtva, az autózás újszerű élményét adja, hiszen összkerékhajtású, maximális teljesítménye 200 lóerő, zéró emisszióval képes közlekedni, miközben átlagos fogyasztása csupán 3.8 l/100 km (99 g/km CO2), ami 35 százalékos javulást jelent egy hasonló teljesítményű belsőégésű motorhoz képest. - e-HDi, mikro-hibrid technika 2011 első felében az 508 és az új 308 vezette fel az innovatív e-HDi technikát, amelynek új generációs Stop & Start rendszere közel 15 százalékos fogyasztáscsökkenést eredményez városi ciklusban, majd az év második felében követi ezeket a 3008, az 5008 és a Partner (áruszállító és Tepee). Az e-HDi Stop & Start funkciójú generátorral kombinálja az 1.6 l HDi Euro 5 motort, így a fékezési energiát visszanyerve tölti a hibrid-akkumulátort, plusz erőt szolgáltatva a későbbi elinduláshoz. - Elektromos: két vagy négy hajtott kerék… o Az iOn egy legújabb generációs villanyautó, céges és egyéni felhasználóknak. Lítiumion-akkuval táplált 64 lóerős villanymotorja 130 km/órás csúcssebességet tesz lehetővé, a hatótáv 150 km. A több európai díjat begyűjtő iOn megrendeléseinek száma 2011 júniusáig meghaladta a kétezret. o A Peugeot frankfurti standján az e-Vivacity robogó adja a márka újabb válaszát a zéró emissziójú városi jármű iránti igényre. Teljesen elektromosan működik, praktikus és modern, ösztönös és csipkelődő, kompakt lítiumion-akkujának köszönhető 60 kilométeres hatótávval és 0.4 euró/100 km energia-költséggel. o A Peugeot-nak az „elektromos” egyben azt is jelenti, hogy „intenzív”. Így született az EX1 koncepció. A két villanymotor összesített 340 lóerejét mozgósító, összkerékhajtású, rendkívül áramvonalas és könnyű EX1 egy rendkívüli, kétüléses roadster, amelyet intenzív vezetési élményre készítettek. Az EX1 máris megdöntött egy sor gyorsulási rekordot Francia- és Németországban, illetve Kínában. - Új autós világrend: lépéselőnyben a Peugeot Felkészülve a várható mobilitási igényekre új látomást vázol fel a Peugeot, konkrét javaslatokkal az új autós világrendre vonatkozóan. - Mu by Peugeot: „új generációs” kölcsönzési séma, amely függetlenül attól, hogy van-e autója az ügyfélnek vagy nincs, tetszése szerinti időszakra biztosít bérelt járművet a Peugeot választékából, amely lehet személykocsi, haszonjármű, robogó, kerékpár vagy tartozék. A sokféle típust, újabban villanyautókat is kínáló, egyszerűen használható és kedvezményes tarifájú Mu by Peugeot máris több mint 8000 ügyfelet nyert meg, nyolc európai országban. Évente 75 új Mu-helyszín megnyitását tervezik, a cél 300 európai helyszín 2013-ra. - Frankfurtban a Peugeot prezentálja pán-európai online szolgáltatásait is. A Peugeot Connect három összetevője a Peugeot Connect SOS segélyhívás, a Peugeot Connect Assistance műszaki mentés és a Peugeot Connect Fleet flottakezelés. A választék csaknem valamennyi modelljéhez alapból vagy opcióként rendelkezésre álló Peugeot Connect megerősíti a márka vezető pozícióját a tercier biztonság területén. A tercier biztonságban máris első Peugeot célja, hogy 2011-ben túllépje a 600,000-et a segélyhívó berendezéssel ellátott kocsik száma. - Peugeot robogók: a világ legrégebbi motorkerékpár-gyártója és 2010-ben Európa negyedik márkája folytatja kimagasló fejlesztési tervét. Jelenleg 22 modellje van 50 és 500 köbcenti között. 2011-ben bemutatja az elektromos e-Vivacity típust és a 125-ös CityStart. - A Peugeot-nál 120 éves szenvedély a kerékpár. Az új Peugeot Bringák sorozat több mint ötven modellt ölel fel, és sokféle igényt elégít ki. A Peugeot Design Centre exkluzív alkotása, a Frankfurtban kiállított Design Lab DL-121 egy korlátozott darabszámban készülő kerékpár-koncepció, amely rezezett felületével új dimenziót nyit meg a biciklik világában. Az Allure-sorozat AE-11 elektromos kerékpárja élvezetté teszi a bringázást újszerűen lágy érzésével és nagyon megbízható 12 Ah-s Panasonic mangános lítiumion-akkujával. - 2011: a gyorsulás éve
2011 első felében a következőket tette lehetővé a Peugeot dinamizmusa: - rekord a világszerte 1,091,000 darabos értékesítés; felerősödött a nemzetközi jelleg - sikeresen indult az 508 Európában, majd Kínában - a piac szívében nagyon kedvező fogadtatásra talált az új 308 - tovább csökkent a termékválaszték karbon-lábnyoma - felgyorsult az innovatív és egyedi Mu by Peugeot mobilitási séma elterjedése.
2011. augusztus 29. vissza a lap tetejére... >> |
|
A Peugeot 508 az Euro NCAP törésteszten 5 csillagos minősítést ért el A választék új motorral bővült
Ötcsillagos minősítéssel a Peugeot 508 magabiztosan teljesítette az Euro NCAP biztonsági tesztjeit, motorválasztéka pedig egy új dízelmotorral bővült.
Az Euro NCAP biztonsági tesztsorozatán elért kiváló eredmény a vizsgálati csoportokban – «felnőtt védelem», «gyermekvédelem», «gyalogosvédelem», «biztonsági berendezések» – elért magas pontszámoknak köszönhető.
Az 508 a szegmens legjobb minősítését kapta a gyermekvédelem területén, és 97 százalékra teljesítette a biztonsági berendezések tesztsorozatát. A 3008, az 5008 és a 308 modellek 2010. októberi elismerése után most az 508 is elnyerte az Euro NCAP Advanced díjat a Peugeot Connect SOS elnevezésű prémium sürgősségi hívás rendszernek köszönhetően, amely egyes országokban alapfelszerelés, másutt opcióként igényelhető a „WIP Nav” navigációval együtt.
Az 508 mostantól a 2.0 l HDi FAP 120 kW (163 LE) motorral is rendelhető, amelyhez hatfokozatú manuális váltó kapcsolódik. A limuzin CO2-kibocsátása 129 gramm (4.9 l/100km), az SW változaté 130 gramm kilométerenként (5.0 l/100km). Korábban ezt a motort kizárólag hatfokozatú automatikus váltóval forgalmazta a Peugeot.
Peugeot A világon mindenütt az igényességet és az érzelmet ötvözik a Peugeot termékek és szolgáltatások, amelyek 160 országban 10.000 értékesítési és szerviz ponton érhetők el. 2010-ben a 200. születésnapját ünneplő Peugeot 2.142.000 járművet értékesített, így továbbra is a legnépszerűbb francia autómárka a világon, és egy hellyel előbbre (9.) került a márkák világranglistáján. A Peugeot az egyetlen márka, amelynek kínálata valamennyi járműcsaládra kiterjed, a személy- és haszonjárművektől a robogókon át a kerékpárokig. A járműértékesítéshez széleskörű szolgáltatási háttér kapcsolódik, melyből kiemelkedik az egyedülálló Mu mobilitási ajánlat.
muszaki_20110714.pdf
vissza a lap tetejére... >> |
|
Peugeot 107 a Szépségkirálynő választáson
A Peugeot életében mindig kiemelkedő szerepet kapott a formatervezés, az elegáns vonalvezetés. A Márka folyamatosan törekedett, és a mai napig is törekszik arra, hogy az autózást érzelemmel töltse meg, és referencia legyen a stílus terén. Elegancia, egyéniség, minőség, kiemelkedő design – ezek azok a jelzők, amelyekre a Peugeot termékei láttán a fogyasztók általában gondolnak. Különböző modelljeivel Franciaországban és Olaszországban többször elnyerte a LEGSZEBB AUTÓ címet.
A Peugeot forma és szépség iránti elkötelezettségét nemcsak az autóival szeretné kifejezni. A Márka tradicionálisan, már 30 éve partnere a Miss Franciaország választásnak. Idén először, Magyarországon is csatlakozik a Peugeot a Szépségkirálynő választáshoz, amely lehetőséget ad a csinos, nőies Peugeot 107 és Magyarország Legszebb Hölgyének nagyszerű találkozására. A Miss World Hungary nyertese hazaviheti az erre az alkalomra speciálisan dekorált 5 ajtós Peugeot 107 Urban (1.0 benzines) típusú személygépkocsit, légkondicionáló és metálfény extra felszereltséggel.
Peugeot 107
Koncepciók házasítása, technikák vegyítése, elképzelések ötvözése
A 107 elbűvölő… Játékos külseje, gazdag színpalettája és huncut tekintete vidámságot hoz az utcákra
és a 107-tulajdonosok életébe. Ez utóbbiak választásában jelentős szerepet játszott a stílus, amely továbbra is meghatározó szempont az autóvásárlásban.
A 107 legfontosabb ütőkártyái… A 107 vezetőinek elégedettsége messze meghaladja a kategória átlagát, és ennek számos oka van: a 107 könnyű kezelhetősége, takarékossága, a magasabb kategóriákban megszokott technikai megoldások és az autó remek ár érték aránya.
Városi tündér sikkes, laza öltözetben…
Kedves, gömbölyded formája, pimasz tekintete, állandó mosolya: a 107 minden pillanatban örömet sugároz… Az autó belső terét is gömbölyded formák jellemzik, a külső szín az ajtó belső borításán, az ajtónyitót körülfutó csíkban lopózik be az utastérbe. A fekete-szürke műszerfal tökéletes összhangban áll az ajtók szürke Bise belső borításával és a négyféle kárpittal. Modern és ergonomikus vezetőpozíciója tökéletes hozzáférést biztosít a kezelőszervekhez.
A 107 ügyel arra, hogy továbbra is fürge városi kisautó maradjon…
A 3,43 m hosszú kisautó erősségei közé tartozik a kis méret, az elektromos szervokormány, a most még kisebb, 9,46 m-es fordulókör-átmérő, és a könnyű kezelhetőség. A vezető kényelmére és örömére a 107 tálcán kínálja ezeket az erényeket, a parkolás gyerekjátéknak tűnik a fedélzetén. Ha dugóba kerül? Ügyesen ellavíroz a többi autó között, vagy türelemre bír az opcióként igényelhető klímaberendezésnek és CD-lejátszóval és MP3 csatlakozóval felszerelt rádiónak köszönhetően.
Egy igazi környezetbarát modell!
A 107 takarékos motorjait kisebb fogyasztás és a környezet iránti fokozott figyelem jellemzi. Ez a figyelem az üvegházhatású gázok alacsony kibocsátásában is megnyilvánul.
1.0 l, 12-szelepes benzinmotor fogyasztás: Vegyes 4.5 l/100km CO2 103 g
A 107 környezetbarát üzeme hozzájárul a Peugeot kiváló eredményéhez az üvegházhatású gázok emissziója terén: a márka 2007-ben első lett Európában a kilométerenként 120 g-nál kevesebb széndioxidot kibocsátó járművek gyártásában.
Kapcsolódó videók a TV2 honlapján... >>>
2011. július 8. vissza a lap tetejére... >> |
|
ILMC (4/7) IMOLAI HATÓRÁS FUTAM: a PEUGEOT 908 KETTŐS GYŐZELME
A teljesítmény, a megbízhatóság, az üzemanyag- és a gumitakarékosság lenyűgöző kombinációjával uralta a Peugeot 908 az Imolai Hatórás futamot. Az első rajtkockából induló Sébastien Bourdais és Anthony Davidson nagyszerű győzelemmel ünnepelte első közös versenyét a 7-es rajtszámú autóban. Mögöttük Franck Montagny és Stéphane Sarrazin végzett, így a Spa 1000 km után újabb kettős diadalt ült a csapat. A Peugeot ezzel kiépítette vezetését az ILMC gyártók szerinti versenyében.
A Peugeot fokozta előnyét az ILMC-ben
Az International Le MansCup harmadik futama után (Sebring, Spa és Le Mans) az Imolai Hatórás verseny rajtjánál sorakozott fel a Peugeot csapat, hogy megszilárdítsa vezető pozícióját. Meg is szerezte az első két rajtkockát és a dobogó felső két fokát, így most már 43 pont az előnye.
A keskeny pályán azonban, amely eléggé rövid is ahhoz képest, hogy 49 autóból állt a mezőny, meglehetősen nehéz feladatnak bizonyult élen maradni. Végül azonban nem került sor a rettegett biztonsági autós periódusokra, mivel nem történt komolyabb incidens a versenyen. Normál körülmények között zajlott minden, így az autók és a pilóták teljesítménye döntött. A hétvége leggyorsabb párosa nemcsak az első rajthelyet szerezte meg, hanem megfutotta a leggyorsabb kört is – Bourdais és Davidson dominált Montagny és Sarrazin előtt, akik lemondtak a győzelemről, miután alig egy órával a befutó előtt a csapat úgy döntött, hogy tartani kell a pozíciókat.
„Ez a kettős győzelem jó az egész csapatnak. Ahogy gyakorta előfordul a hosszú távú versenyeken, a teljesítmény, a megbízhatóság és az üzemanyag-takarékosság győzött”, hangsúlyozta Bruno Famin, a pódiumra lépve. „Különösen számított, hogy három menetet teljesítettünk egy gumikészlettel, méghozzá a vetélytársainkét meghaladó tempóban. Ez volt a döntő tényező, amellyel uralni tudtuk a versenyt. Már negyedszer történik meg idén, hogy valamennyi autónk célba ér, ami kiváló megbízhatóságról tanúskodik.”
Úgy kezdődött, ahogy Le Mans véget ért
Az élről rajtoló Sebastian Bourdais (7-es rajtszámú Peugeot 908) vezette a 48 autót számláló mezőnyt a rajtkanyarban. A sorrend ugyanaz maradt, mint az időmérőn: Fässler (1-es Audi), Montagny (8-as Peugeot 908) és McNish (2-es Audi) tülekedtek mögötte. Hat kör után az élboly befogta a sereghajtókat. A verseny hasonlóan könyörtelen tempóban ment, mint a 24 órás Le Mans-on, a pilóták folytonosan hajszolták egymást.
Az első tankolások után Franck Montagny, egy merész előzési manőverrel, megkaparintotta a második helyet Marcel Fässlertől: „Nagy élvezet volt az autó vezetése! Nem volt könnyű előzni, mert a pálya nagyon piszkos a nyomvonalon kívül. Épp csak elég volt a hely, hogy a Tamburellóban elmenjek kívülről Marcel mellett, de sikerült!”
Keményen nyomta az élen Sébastien Bourdais is. Megcsillantva a 908 és a Michelin gumik képességeit, a Le Mans-i pilóta megjavította a körrekordot a második menet vége felé, közvetlenül mielőtt átadta az autót Anthony Davidsonnak. Ám a keskeny és bedugult bokszutcában a 7-es autó vesztett körülbelül 30 másodpercet, és ezzel az első hely is odalett. „Nem tudtam megállni a mi bokszunk előtt, ezért vissza kellett tolni a kocsit”, magyarázta Stéphane Bourdais. „Fájdalmas elvesztegetni olyan időt, amelyért úgy megküzdöttünk kinn a pályán, de továbbra is a két Peugeot állt az élen, és ez a legfontosabb.”
A pályára Stéphane Sarrazin mögött 24 másodperccel kirobogó Anthony Davidson lelkesen vetette bele magát a forgalomba, gyorsan csökkentette lemaradását csapattársával szemben, úgyhogy több körön át szinte egymást érintve vonatoztak.
Takarékosság gázolajjal és gumival
Anthony Davidson az első tankolása után állt az élre; akárcsak Stéphane Sarrazin, három menetet teljesített egyvégtében, nagyobb tempóval, mint az Audik. A két Peugeot aztán végképp eltűnt üldözői szeme elől, amikor, épp féltáv előtt, szereztek egy kör előnyt. „Összetalálkoztam Tom Kristensennel, amikor megelőztem”, mondta Anthony Davidson. „A versengés mindig heves, és határozott reakciót vártam tőle. De amikor belső ívre kerültem, és ő megpróbálta védeni a pozícióját, kicsúszott a sóderágyba, de ezzel egyáltalán nem befolyásolta az én versenyemet…”
Dráma a verseny vége felé
Kétszer is csaknem drámai fordulatot vett a verseny: délután 4 óra 50-kor a 7-es Peugeot 908 összeütközött egy sereghajtóval, és bal hátsó defektet kapott. Sébastien Bourdais bekényszerült a bokszba, és így átengedte az első helyet Franck Montagnynak. Néhány perccel később a 8-as Peugeot állt meg hasonló okból: ütközött, és közben sérült egy gumi. Most Montagny adta vissza a vezető pozíciót Bourdais-nak. A Peugeot Csapat úgy döntött, hogy tartani kell a pozíciókat, és kontrollálta az utolsó bokszkiállásokat, biztosítva, hogy a fogyasztást visszafogva elég legyen az üzemanyag a futam végéig. Ezáltal megszületett a Peugeot újabb kettős győzelme.
A verseny lefolyása
Az Imolai Hatórás végeredménye:
1.Peugeot 908, 7-es, Bourdais / Davidson, 220kör 2.Peugeot 908, 8-as, Montagny /Sarrazin, + 1’08”688 3. Audi R18,1-es, Fässler / Bernhard +1 kör 4. Audi R18, 2-es, Kristensen / McNish +1kör 5. Lola-Toyota, 13-as, Bouillon / Belicchi +7kör 6. Lola-Toyota, 12-es, Prost / Jani +8 kör
Nemzetközi Le Mans Kupa állása: Márkák:
1. Peugeot, 32 pont 2. Audi, 89 pont
Csapatok: 1. Team Peugeot Total, 65 pont 2. Audi Sport Team Joest, 61 pont 3. Team Oreca-Matmut, 34 pont 4. Rebellion Racing, 33 pont
Következő ILMC verseny (3/7): Silverstone (szeptember 9-11)
2011. július 4. vissza a lap tetejére... >> |
|
Peugeot RCZ: már 30.000 példány!
A 2010 tavaszán bevezetett RCZ sportkupét övező siker összhangban van azzal a várakozással, amelyet a kereskedelmi forgalomba kerülése előtti két évben váltott ki: a harmincezredik RCZ június 21-én gördült le a grazi (Ausztria) Magna üzem gyártósorairól.
A Peugeot RCZ, amely a Peugeot modellpaletta fejlesztésére és megújítására irányuló stratégia konkrét megtestesülése, 2010 áprilisában került a márkakereskedésekbe. Az európai bevezetés után fokozatosan jelent meg a többi kontinensen. A Peugeot sportkupét jelenleg közel nyolcvan országban forgalmazzák.
Az RCZ legjelentősebb piacai Európában: Franciaország (7337 eladás 2011. május végéig), Nagy-Britannia (4070), Németország (3614), Belgium (1755) és Olaszország (1078). Az Európán kívüli térségekben az RCZ megjelenése jelentősen hozzájárult a Peugeot arculatának erősítéséhez, többek között Japánban, Ausztráliában, Törökországban, Dél-Afrikában és Oroszországban. Kínában ez év szeptemberétől lesz rendelhető.
Radikális stílusával, egyedülálló egyéniségével, példás úttartásával, valamint nagyteljesítményű, benzines és HDi motoraival a Peugeot RCZ elsősorban Európában hódít, ahol a forgalmazás első 13 hónapjában közel 20.000-et rendszámoztak fel belőle. Ezzel kategóriájában a sportkupék élmezőnyébe tartozik, megelőzve például az Audi TT-t.
A motorizáció tekintetében az RCZ eladásai 2/3-1/3 arányban oszlanak meg a benzines modellek javára: • az ügyfelek közel fele (47%) választotta a 156 LE-s, 1.6 THP motorral felszerelt RCZ-t, míg 21 százalék nem tudott ellenállni a 200 LE-s 1.6 THP csábításának; • az ügyfelek 32 százaléka döntött a 163 lóerős 2.0 HDi motor mellett.
A 30.000. Peugeot RCZ egy Asphalt változat. A limitált sorozatból 800 darabot gyártottak 2011-ben. A kétféle motorral (1.6 THP / 200 LE és 2.0 HDi) gyártott RCZ Asphalt modellt a karosszéria exkluzív matt szürke fényezése, a kettős árnyalatú, 19 colos kerekek, és még sok más külső és belső, a radikális sportos kinézet megteremtésére tervezett megkülönböztető vonás teszi különlegessé.
A Peugeot 2011-re közel 21.000 RCZ eladását tűzte ki célul.
A sportos lelkületű RCZ versenyeken is indul. Jelenleg kategóriavezető (2 liternél kisebb dízelek) a 2011-es német «VLN» megbízhatósági bajnokságban, és egy 200 LE-s 2.0 HDi motorral állt rajthoz a rendkívül rangos Nürburgringi 24 órás versenyen (június 25. és 26.), ahol a kategóriában 2010-ben megszerzett bajnoki címet ismét sikerült megőrizni.
Peugeot A világon mindenütt az igényességet és az érzelmet ötvözik a Peugeot termékek és szolgáltatások, amelyek 160 országban 10.000 értékesítési és szerviz ponton érhetők el. 2010-ben a 200. születésnapját ünneplő Peugeot 2.142.000 járművet értékesített, így továbbra is a legnépszerűbb francia autómárka a világon, és egy hellyel előbbre (9.) került a márkák világranglistáján. A Peugeot az egyetlen márka, amelynek kínálata valamennyi járműcsaládra kiterjed, a személy- és haszonjárművektől a robogókon át a kerékpárokig. A járműértékesítéshez széleskörű szolgáltatási háttér kapcsolódik, melyből kiemelkedik az egyedülálló Mu mobilitás program.
2011. június 27. vissza a lap tetejére... >> |
|
PEUGEOT ION: 100 SZÁZALÉKIG VALÓSÁG, 100 SZÁZALÉKIG ELEKTROMOS
Az álom valóra vált: immár kézzelfogható valóság a sokszor megálmodott 100 százalékig elektromos autó! A Peugeot jó ideje kutatja azokat az új technikákat, amelyek választ adhatnak napjaink környezetvédelmi kihívásaira és az ügyfelek eltérő igényeire, elvárásaira. Az iOn ideális a városi és a városkörnyéki közlekedéshez: fürge, jól vezethető és kompakt, 130 km/h sebességre képes felgyorsulni. Teljes feltöltöttséggel 150 km táv megtételére is képes, ami tökéletesen megfelel a városban közlekedő autósok szükségleteinek. A Peugeot iOn feltöltési lehetőségét az egyszerűség, a gyorsaság, a rugalmasság jegyében, az autósok időbeli és helybeli kötöttségeinek figyelembevételével alakították ki. Gyorstöltővel fél óra alatt, 220 voltos elektromos hálózatról kb. 6 óra alatt lehet feltölteni. A Peugeot iOn neve új fogalom a városi autózásban!
A Peugeot Márka elkötelezett híve a környezetvédelemnek és a káros anyag kibocsátás csökkentésének. Elektromos autója kulcsszerepet játszik a környezeti károkat és az olajfüggést minimumra csökkenteni törekvő márkastratégiában.
Éppen ezért a Peugeot nagy örömmel csatlakozik Magyarországon az ELMŰ-ÉMÁSZ által meghirdetett e-Mobility programhoz, amely a városi autózás újragondolását tűzte ki célul. A Peugeot örömmel veszi a közös kommunikációt a közösség tagjaival, annak érdekében, hogy a környezettudatos életvitel egyre szélesebb körben elterjedjen, illetve Magyarországon népszerűbbé váljon az elektromos autózás.
2011. június 14. vissza a lap tetejére... >> |
|
Az "e-community" megalakítása – lépés a jövőbe
Az Egyesült Nemzetek 1992. évi, a klímaváltozásról szóló keretegyezménye 2050-re előirányozza az üvegházha-tású gázok kibocsátásának 80-95 százalékkal történő csökkentését az 1990-es szinthez képest. Ennek fényében az egyéni közlekedés komoly kihívások előtt áll.
Az e-mobility a részben vagy teljes egészében elektromos járművekkel való közúti közlekedést jelenti. Meggyőződésünk, hogy ez az új technológia jelentős hatást fog gyakorolni életünkre a közlekedés és az energiaellátás terén egyaránt, mivel az elektromos hajtás a belső égésű motoroknál csekélyebb mértékben szennyezi a környezetet, továbbá az energiatárolás révén hozzájárul a megújuló energiaforrások fokozottabb alkalmazásához is.
Tudjuk, hogy Európában vannak már olyan kísérleti projektek, amelyekben autógyártók, áramszolgáltatók és a nagypolitika (kormányok és önkormányzatok) együttműködve azon dolgoznak, hogy kiépítsék, népszerűsítsék és teszteljék ezt az új üzletágat. Az e-mobility Magyarországon is a figyelem középpontjába fog kerülni, ugyanis a nyugat-európai változások várhatóan hazánkat is elérik: az elektromos járművek (EV) és a hálózatról tölthető hibrid elektromos járművek (PHEV) száma Nyugat-Európában 2020-ra várhatóan eléri a 10 milliót. Számos nagy-városban, mint például Londonban vagy Amszterdamban már zajlanak az infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos pályázati kiírások, emellett több ország a legkülönbözőbb módon szubvencionálja az elektromos autózás elterjedését.
A technológia gyors fejlődésével egyidejűleg szükség van nagyobb hatótávolságú és nagyobb kapacitású elemekkel rendelkező megbízható járművekre a piacon, a mindenki számára hozzáférhető infrastruktúrára a gyorstöltés biztosítása érdekében valamint az ezeket támogató szabályozásra. Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcso-port vezető áramszolgáltatóként megtette az infrastruktúra kiépítéséhez szükséges első lépéseket. 2010 szeptemberében székházunk előtt felállítottuk az első nyilvános töltőállomást és ez év végéig további 5 töltőál-lomás felállítását tervezzük. Továbbá, eltökélt szándékunk az e-mobility terjesztésének támogatása, ennek érdekében kezdeményeztük az „e-community” létrehozását.
Az „e-community“ platformként szolgál azon vállalatok számára, amelyek úttörő szerepet kívánnak vállalni az e-mobility terén. A 2011. június 14-én hivatalosan megalakuló „e-community” rendes tagokból (ELMŰ-ÉMÁSZ Tár-saságcsoport, ABB, SAG, Észak Budai Zrt.), támogató tagokból (Ernst & Young, GA Magyarország), stratégiai partnerekből (Citroën, Mitsubishi, Peugeot) valamint vendégekből (Fővárosi Vízművek, The Boston Consulting Group, PricewaterhouseCoopers, BDK, City Taxi, ARVAL, FABRICOM, HOFEKA) áll. Kezdeményezőként az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport fogja a közösséget koordinálni.
Ahhoz, hogy Magyarországon a figyelem az e-mobilityre irányulhasson, kulcsfontosságú egy elektromos autókból álló flotta közúton való szerepeltetése. Ebben segítségünkre lesznek rendes tagjaink, akik elektromos járműveket vásárolnak majd és az ELMŰ-ÉMÁSZ csoporttal közösen felépítik a töltőinfrastruktúrát. Az ELMŰ-ÉMÁSZ 2012 végéig ehhez ingyenesen biztosítja mindezen tagok számára a járművek üzemeltetéséhez szükséges villamos energiát. A tagok az elektromos járműveket stratégiai partnereinktől vásárolják, azoktól az autógyártóktól, akik sorozatgyártású elektromos járműveket kínálnak a hazai piacon.
A tapasztalatcsere az „e-community” egyik központi témája. Egyrészt arra törekszünk, hogy a közösség tagjaival együtt tapasztalatokat gyűjtsünk a járművek és az infrastruktúra napi használatával kapcsolatban, másrészt valamennyi partnerünkkel közösen kívánunk hozzájárulni az elektromos mobilitás népszerűsítéséhez a politikai döntéshozókkal szembeni közös lobbi tevékenység, illetve az elektromos mobilitással kapcsolatos általános trendek és fejlődési irányok elemzése révén.
Erőfeszítéseink azonban mit sem érnek, ha nem beszélünk róluk. Ezért kívánjuk a sajtót az e-mobility és „e-community” aktuális eseményeiről és az újításairól folyamatosan tájékoztatni, amelyhez különböző kommunikáci-ós csatornákat fogunk igénybe venni. Terveink között szerepel egyebek között a téma kiállításokon és rendezvényeken történő aktív kommunikációja valamint egy e-mobility-honlap elindítása.
2011. június 14. vissza a lap tetejére... >> |
|
Ifjabb Tóth Le Mansban
Ifjabb Tóth János szombaton, a legendás Le Mansi versenypályán száguld.
Nem kell megijedni, a hétszeres abszolút ralibajnok nem vált profilt és nem nyergel át a 24 órás megbízhatósági versenyek világába, egyszerűen csak elfogadott egy meghívást. Kilenc társával – akik közt olyan kiválóságok vannak, mint a brit Guy Wiks, a korzikai IRC futamot megnyerő Thierry Neuville vagy éppen a portugálok menője, Bruno Magalhaes – „Janika” arra vállalkozott, hogy ízelítőt ad a Peugeotcsapat meghívottjainak a száguldásból. „A huszonnégy órás verseny rajtja előtt, szombaton léphetünk pályára. Tíz európai importőr versenyzőit hívta meg a Peugeot, hogy versenyzésre átalakított RCZ-k volánja mögött autóztassuk a vendégeket. Biztosan nagy kihívást, ezen felül pedig hatalmas élményt jelent majd számomra is a tizenhárom kilométer hosszú, misztikus versenypályán száguldani, hiszen Le Mans a gyorsasági autósportban olyan, mint a raliban Monte-Carlo – vagyis legendás” – mondta a Peugeot-Total-Hungária Rallye Team pilótája, aki pénteken utazik Franciaországba.
Érdekesség egyébként, hogy sok évvel ezelőtt „Janika” egyszer már járt Le Mans-ban: öt-hat éves lehetett, amikor a szülei elvitték a legendás versenyre. Sátorban aludtak, s még ma is élénken él az emlékezetében a rajt, valamint az, hogy éjszaka is száguldoztak a pilóták. Emlékszik, már akkor is arra gondolt, de jó lenne, ha egyszer ő is kipróbálhatná magát ezen a pályán. Most alkalma nyílik rá. A Le Mansi 24 órás verseny közvetítése – Peugeot Sport WEB TV www.peugeotsport.com www.twitter.com/peugeotsport www.facebook.com/peugeot.sport www.peugeotmedia.com www.lemans.org
2011. június 9. vissza a lap tetejére... >> |
|
A Peugeot modellek megbízhatóságának elismerése Németországban
Az ADAC, Európa legnagyobb autóklubja minden évben közzéteszi az autók meghibásodásáról készült összesítését. A 2010-es tanulmány, amely a német autóklub tagjai körében tavaly elvégzett 4,25 millió szerviz-behajtás adataira támaszkodik, megerősíti a Peugeot modellek megbízhatóságát.
Kitűntek a mezőnyből mindazok a Németországban jelenleg forgalmazott Peugeot modellek, amelyek a 2010-es országos járműállományban a darabszámuk alapján elérték a vizsgálati küszöböt, és ezért szerepeltek az ADAC jelentésben.
A 107, a 207 és a 308 is dobogós helyen végzett a kategóriájában. A nemrégiben bevezetett 3008 és 5008 tavaly még nem ért el olyan jelentős darabszámot a német autóparkban, amely alapján bekerülhetett volna az ADAC tanulmányába.
A 207 a második helyen végzett (23 modell közül), az import márkák között pedig első lett a nagy darabszámban értékesített « kompakt autók » kategóriájában. Az ADAC 2010-ben egymás után negyedszer is a legjobb minősítéssel (++) illette ezt a modellt.
Az alsóközép kategóriában a 308 a dobogó harmadik helyét szerezte meg az ADAC jelentésben vizsgált 29 modell közül. Az import márkák közül a legjobbnak bizonyult, és az egyetlen nem német gyártmány az első öt között. Az ADAC meghibásodási statisztikáiban 2008 óta jegyzett 308 egymást követő második évben szerzett ++ minősítést.
A szuper-kompakt kategóriában elért harmadik helyezéssel (13 modell közül) a Peugeot 107 sem marad el dicsőségben a többi Peugeot modelltől.
Ezzel a Peugeot az egyetlen importált márka, amely három dobogós helyet szerzett az ADAC 2010-es meghibásodási statisztikájáról kiadott jelentésben.
Az ADAC meghibásodási statisztikái azokat a műszaki hibákat veszik figyelembe, amelyek miatt a jármű mozgásképtelenné válik. Az autóklub 17 millió tagjának köszönhetően ezek a statisztikák Európában egyedülálló elemzési alapra támaszkodnak.
Peugeot
A világon mindenütt az igényességet és az érzelmet ötvözik a Peugeot termékek és szolgáltatások, amelyek 160 országban 10.000 értékesítési és szerviz ponton érhetők el. 2010-ben a 200. születésnapját ünneplő Peugeot 2.142.000 járművet értékesített, így továbbra is a legnépszerűbb a francia autómárkák között, és egy hellyel előbbre (9.) került a márkák világranglistáján. A Peugeot az egyetlen márka, amelynek kínálata valamennyi járműcsaládra kiterjed, a személy- és haszonjárművektől a robogókon át a kerékpárokig. A járműértékesítéshez széleskörű szolgáltatási háttér kapcsolódik, melyből kiemelkedik az egyedülálló Mu mobilitási ajánlat.
Sajtókapcsolat www.peugeot-pressepro.com ,Bálint Zsófia / Marketing és PR igazgató zsofia.balint@peugeot.com ,Murárik Katalin / PR manager katalin.murarik@peugeot.com
vissza a lap tetejére... >> |
|
Peugeot SXC tanulmányautó
Erő és megjelenés
Az exkluzív és modern crossover világába repít az atletikus külsejű, erőteljes és elegáns «SXC» tanulmányautó, amely a Peugeot sanghaji formatervezési központjában, a China Tech Center stúdióiban született meg. A Sanghaji Autószalonon debütáló tanulmány a Peugeot nemzetközi törekvéseit követve képes alkalmazkodni a különböző piacok eltérő igényeihez. Az SXC minden porcikája a Peugeot jövőről alkotott képét vetíti előre, valamint az igényesség és az érzelem sikeres ötvözését fejezi ki.
Koncepció: a crossover újraértelmezése
2010-ben a Peugeot az SR1 (nagy túraautó), a BB1 (2,5 m hosszú, négyszemélyes városi kisautó), az EX1 (100 százalékig elektromos roadster, amely Franciaországban és Kínában a villanyhajtású járművek több gyorsulási világcsúcsát is megdöntötte) és a HR1 (exkluzív és innovatív városi koncepcióautó, amely a telematika terén jelöl ki új utat) tanulmányokon keresztül fedte fel a márka jövőbeni modelljeinek stílusirányát. A Sanghaji Autószalon alkalmából a Peugeot formatervezői egy újabb kategóriában, a kínai piacon egyre népszerűbb crossover szegmensen belül fejezték ki elképzeléseiket. Az SXC (a Sanghaji Autószalonon „Cross Concept” néven leplezik le) ehhez a témához nyúl vissza: a tanulmány átveszi a SUV-ok jellegzetes vonásait (erőteljesség, magas vezetési pozíció, védelem stb.), de ezeket nem túlzóan, hanem finoman megjelenítve modern, előkelő és letisztult formavilággal ötvözi, így a limuzinok elegáns világát is idézi. Az autót a Peugeot sanghaji China Tech Center-ben dolgozó nemzetközi formatervező csapat rajzolta meg. Az SCX tanulmánnyal a Peugeot megerősíti jövőképét az erős stílusról, amely nem csak jól felismerhető, hanem kiválóan megjeleníthető a modellek különböző karosszériatípusánál, és jól illeszthető a piacok igényeihez.
Erőteljes, szoborszerű és rafinált stílus
Az SXC határozott jellemvonásokkal felruházott autó. Egyszerű és letisztult, elegáns és lendületes vonalvezetése finoman kiemeli az autó atletikus, sőt izmos karakterét, erőt és erőteljességet sugároz a legkisebb kérkedés nélkül. A lenyűgöző méretű karosszérián minden részlet precízen megformált (hosszúsága 4,870 m, magassága 1,610 m, szélessége 2,035 m). Az SXC elején visszaköszönnek a Peugeot új stílusjegyei. Az egyedülálló, «lebegő» hűtőrács, amely szinte leválik a karosszériáról, harmonikusan simul az autó formáiba. A nagy műgonddal formázott, macskaszerű fényszórók szúró tekintetet kölcsönöznek, ami összecseng a márka emblémájával, a motorháztető mélyedésében büszkén feszítő oroszlánnal. Ezt a tekintetet fénydiódás világítás nemesíti meg, amely éjjel-nappal felismerhetetlenül Peugeot-vá teszi az autót. Hátul is visszaköszön a ledes lámpa, melynek bumeráng formája harmonikusan követi a rendkívül mívesen kidolgozott farrészt. A többi « high tech » részletet is gondosan megtervezték, köztük az áramvonalas visszapillantót, amelybe holttérfigyelő kamerát építettek. Az eredeti vonalvezetésű tetősínen, az oldalüvegek kerete, és számos más elem szálcsiszolt alumíniumból készült. Ez a könnyű, nemes és vonzó anyag még jobban kidomborítja az autó exkluzivitását. A nagyméretű (22") keréktárcsák kifinomultságot és robusztusságot sugallnak, és harmonikusan illeszkednek az autó formavilágába. Az autó rendkívül védelmező stílusa, nagyvonalú méretei, a kétrészes panoráma tető, a középről nyíló ajtók rendkívül tágas utasteret ígérnek, ahol mind a négy utas maximálisan élvezheti a vágyott figyelmességet.
Vezetési élmény
A Peugeot legfontosabb célkitűzései között szerepel, hogy a jövőben is megőrizze vezető környezetvédelmi szerepét. A karosszéria HYbrid4 technikát takar, amely benzines orrmotorból (az első kerekeket hajtja) és elektromos farmotorból áll (a hátsó kerekeket hajtja). Ez a technika lehetővé teszi az összkerékhajtást, amikor a két motor egyszerre működik, ami fokozza a biztonságot és növeli a tapadást extrém körülmények között. Másik előnye, hogy alacsony sebesség esetén, elektromos módban a CO2-kibocsátása nulla. A motorháztető egy 1.6 l THP benzinmotort rejt, amelynek teljesítménye 160 kW (218 LE). Méretcsökkentési stratégiáját követve a PSA Csoport a legfejlettebb műszaki megoldások alkalmazásával alkotja meg kis lökettérfogatú, nagyteljesítményű és környezetbarát motorjait. A 70 kW (95 LE) teljesítményű villanymotorral együtt a hajtómű potenciális összteljesítménye 230 kW (313 LE), míg vegyes fogyasztása mindössze 5,8 liter 100 km-ként, CO2-kibocsátása pedig kilométerenként 143 gramm.
Az SXC ötvözi a hatékony hajtásláncot és a márka elismerten kiemelkedő tudását az úttartás terén, ennek köszönhetően a vezetés igazi örömének élményét magas szintű környezetvédelmi igényességgel társítja – a kettő együtt pedig egyedülálló vezetési élményt ígér.
vissza a lap tetejére... >> |
| |